Íme a 2013-as visszatekintés várva vár utolsó része. Nehéz sorsú soul énekes, révedés a 60-as évekbe, egy csipetnyi 80-as évek, egy visszatérő ismeretlen és egy életteli robot.

Willis Earl Beal – Nobody Knows

Egy fiatal amerikai soul, blues énekes srácról van szó, aki egy elég érdekes albumot tett le az asztalra 2013-ban. Nem annyira különc, mint a szikár, töredezett első lemeze, de még így se mondanám hagyományos soul/blues lemeznek. Sötét hangulatú, nyers, elég minimalista zene, ami kapcsán néha bevillanhat Tom Waits neve is. Nem tudom, hogy milyen élete lehetett a srácnak (utánanéztem, nehéz), de az előadása eléggé hatásos tud lenni.

Akkor jöjjön az előző bejegyzés folytatása, ahol főként a garázsban rockolunk, de lesznek vámpírok és földalatti hegyek is.

King Khan & The Shrines – Idle No More

Indiai-kanadai zenész, a garázs rock szintér meghatározó alakja, aki rendesen benne ragadt a 60-as években. Szerencsére mégse kínos a produkció, részben mert elég nehéz komolyan venni. És persze, mert jók a számok. Folyamatos a kikacsintás a zenei zsánerek irányába, láthatóan az alkotók is élvezik, és itt most ennél nincs is többre szükség. Állítólag áprilisban fellépnek Budapesten, érdemes megnézni őket. (A Yes I can't és a Better luck next time-ot szerettem volna idetenni, de nem találtam videós linket. Viszont itt meg lehet hallgatni az albumot.)

Egy kicsit megkésve, de azért készítettem egy 2013-as összefoglalót, vagyis inkább egy listát a lemezekről, amiket szívesen hallgattam a tavalyi évből. Szerintem alapvetően nem volt egy túl erős év, sajnos még mindig tombol a 80-as évek revival, a fene vinné el, pedig egyszer már végre letudtuk azt az időszakot. Szóval újra menő a szinti, meg a szinti pop, hát az meg nem az én világom. Bár az is sokatmondó szerintem, hogy a nagy nemzetközi zenei sajtó összesített listáján egy rap (vagy hip-hop, a fene tudja) lemez végzett élen (Kanye West – Yeezus). Nos, hát, becsületemre legyen mondva, megpróbáltam. Tényleg meghallgattam. Jesszusom!

De azért szerencsére lehetett találni hallgatható zenéket is. Azokat az albumokat, amikről már korábban volt szó, és itt lenne a helyük, most nem emelem ki külön (Szabó Benedek, Meztelen Diplomaták), úgyhogy jöjjön csupa új zene.

Végül több részre szedem a bejegyzést, mert elég sok minden jött össze, túl hosszú lenne egyben. Szóval akkor pontosítom is korábbi mondatomat. Egész sok jó lemez született 2013-ban :) Viszont olyan szempontból igaz „a nem túl erős év volt” kitétel, hogy 10/10-es (ha egyáltalán létezik olyan) vagy ahhoz közeli lemez, ami igazán felpezsdítette volna a lelkemet (mint pl. az idei listán is szereplő White Denim 2011-es vagy a Vampire Weekend 2008-as albuma), nem nagyon került a kezembe. 

Lassan több hónapja nem jelentkező rovatunkban picit törlesztünk a női előadók felé, mert így visszatekintve az eddigi bejegyzéseink többsége férfi előadókat mutatott be. Persze a lista nem lesz teljes, meg még kell hagyni a későbbiekre is, de íme néhány előadó, album az elmúlt évekből, amiket érdemes meghallgatni. Azt nem állítanám, hogy mindenkori kedvencek, - meg azért többségük még csak egy albummal rendelkezik, úgyhogy még bizonyítaniuk kell :) - de azért legalább egy értékelhető munkájuk van és már az se semmi szerintem.

Lykke Li

Északi lányka (hogyan tudnak onnan mindig kitermelni vállalható produkciókat, nem is értem), akit azért rendesen meglegyintett a 80-as évek stílusa, de (kapaszkodjatok meg) mégis egész jó zenével rukkolt elő. Ő már két albumon túl van, mindkettő teljesen rendben van, kedvesebbnél, kedvesebb zenékkel egy kis északi ridegséggel fűszerezve. Az I Follow river-t szerintem mindenki hallotta már, úgyhogy jöjjön tőle más. 

Lianne Le Havas - Is Your Love Big Enough?

Egy fiatal, mindössze 24 éves angol lány, akinek eddig csak ez az egy albuma van. Nem mondom, hogy csak ennyit érdemes tudni róla, de én speciel nem tudok többet. Az albumot viszont érdemes meghallgatni, kicsit soulos, poppos, néhol bluesos zene, ahol egyértelműen a címadó dal a legjobb, de összességében nagyon rendben van a lemez. Kíváncsian várom lesz-e folytatás.

Manoya – Hundred Arms

Hogy legyen egy magyar is a listán, Hódosi Enikő, alias Manoya, akit a Neo-ból már ismerhetünk. Most viszont összeállt dj Occammal (Lázár Tibor, aki meg Zagarnál zenél, neki is van egy egész jó szóló albuma), és összehoztak egy nagyon kellemes, elektronikus alapokon nyugvó albumot. Nem fogják nagyon felbolygatni a zenei piacot, de a 2012-es hazai mezőnyben bőven az élvonalat képviselte.

Lanu: Her 12 faces

Na, ez itt így ilyen formán egy óriási kakukktojás, ugyanis nem egy nőről van szó. Sőt még csak nem is egy férfiról, aki esetleg nőnek akarna látszani. Hanem egy új-zélandi producer, DJ, gitáros srácról (Lance Fergusson), akinek viszont az albumát egyértelműen meghatározza a női ének. Mondom mindezt annak ellenére, hogy csak 5 számban játszik jelentős szerepet, mégis Megan Washington hangja valahogy egyértelműen megalpozza a lemez hangulatát. Lehet utána kellene nézni az ő albumainak is. Nagyon jó, változatos, gitáros, néhol elektronikus pop zene.

Szóval akkor zúzzunk. Mit lehet tudni a Dead Sara-ról? Nem sokat. Egy ideje már létező hard-rock (?) együttes, ennek ellenére csak tavaly év végén hozták ki az első albumukat, ami egyébként egész kellemes meglepetés, erőlködés nélküli, fogós lemez. Jó, a világot várhatóan nem fogják megváltani, de a Weatherman című számuk - enyhe  RATM-es áthallással, jó kiállásokkal, megfelelően eksztatikus énekkel – szerintem telitalálat. Lehet bólogatni:

Az utóbbi években eléggé felkapott lett a zenei sajtóban a low-fi vagy hálószobapop. Amit egyrészt nem értek, mert attól, hogy valamit szar minőségben vesznek fel még nem lesz jó és eredeti. Viszont onnan is kerülnek ki jó dolgok, amik azért valamelyest túlmutatnak a hálószobazene egyszerűségén. Jöjjön három magyar előadó, bár az egyik ebből szempontból azért kakukktojás lesz.

Horváth Márton a fenti irányzat jeles képviselője. Inkább úgy mondanám, onnan nőtt ki, mert az albumot (Hó Márton és a Jégkorszak – Dalok a fürdőszobából) azért viszonylag tisztességesen hangszerelték. Persze így is megmaradt a kicsit köldöknézős jelleg, de az eredmény egy nagyon szerethető zene, sokszor veszem elő.

Szabó Benedek (Kapuzárási piknik) dalszerző szintén a hálószabapop színtérről nőtte ki magát (Gyökkettő, Zombie Girlfriend). Mondjuk kicsit fura nekem ez a kapuzárási pánikos önreflekció 25 évesen, nem rémlik, hogy akkoriban ilyen problémák gyötörtek volna, de ettől függetlenül az eredmény az előzővel párhuzamba állítható, nagyon jó kis lemez lett.

Zaják és Társa (Minden kezdet könnyű) kilóg ebből a körből, mert alapvetően két régi motorosról van szó (Zaják Péter – Hiperkarma és Nemes András – Pluto), viszont ez az album tökéletesen hozza az „amatőrök” fesztelenségét. Nem mondom, hogy csak egy buli projekt, de érződik rajta, hogy nem akartak különösebben megfelelni senkinek se. És ez így most elég jó lett.

Itt lehet meghallgatni (és le is lehet tölteni) a lemezt:

http://zajakestarsa.bandcamp.com/album/minden-kezdet-k-nny#

Ja, és a Meztelen Diplomaták. Bár hármat írtam az elején és ők sem a franciaágy alól bújtak elő, de még feltétlenül ide kívánkozik ez a zenekar. Mert ha az előbb azt írtam, hogy érződik a megfelelni akarás hiánya, akkor esetükben ez hatványozottabban igaz. Számomra az idei év egyik meglepetése.