Mostanában több helyen is előjött a ki milyen zenét hallgat kérdéskör, és rá kellett jönnöm, hogy elég sok bluest, illetve blues alapú zenét hallgatok. Jobban belegondolva ezt nagyrészt otthonról hoztam, gyerekkoromban elég sok blues által ihletett zene szólt a hifiből (pl. Led Zeppelin, Cream, a 60-as évek rhytm ’n’ blues együttesei), és gondolom részben emiatt a jó blues az az, amit szinte bármikor szívesen meghallgatok. Viszont itt is van „fejlődés”, változás, az elektronika nem csak egy Telecaster formájában van már jelen, úgyhogy akkor most jöjjön pár elektronikus, dj-s blues szám az elmúlt évekből.
Kid Koala, dj srác, aki delta blueson nőtt fel és előszedte az otthoni bakeliteket. Jó kis bólogatós zene:
Nicolas Repac, jazz zenészként kezdte, de aztán az elektronikus zene felé mozdult és dj-nek állt. Tőle az előbbinél sötétebb hangulatú, de szintén jó kis zene:
Mississippi Big Beat meglepő módon magyar banda, Gál Csaba „Boogie” együttese (a Megasztárból lehet ismerős), és nu bluesban utaznak (igen van ilyen:) ). Tőlük a Diamond Crown-t akartam betenni, de nem találtam videót, úgyhogy akkor egy másik szám: